Minden típusú rák ellen használható a Budwig protokoll?

rezultati

A gyógyító terv

Dr. Johanna Budwig könyveiben kifejtette, hogy a gyógyító terve a szervezet minden sejtjeinek a javítását szolgálja. Nem számít, hogy hol találhatóak a rákos sejtek, illetve hogy milyen jellegű rákos megbetegedésről van szó, mert a Budwig program megadja a sejtnek azt, amire szüksége van. Ezek az alapvető hasznos eszenciális zsírok és olajok, melyek normalizálják a sejt működési folyamatait. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pontosan ugyanazt a diétát/gyógymódot és gyógynövényeket használjuk minden egyes személynél.

Előzetes kivizsgálások, vérvizsgálatok, Quantum vizsgálatok és állapotfelmérési kérdőívek szükségesek ahhoz, hogy a kezelést az adott típusú rákhoz, az immunrendszerhez, méregszintekhez, valamint az energiaállapothoz tudják alkamazni.

A Budwig Center több mint 30 éves kutatása áll mögöttünk, a Johanna Budwig Protokoll programját pedig 50 év kutatás és számtalan tanulmány támasztja alá.

Terápia és gyógyulás

A Dr. Budwig terápiák jól dokumentáltak, és megfelelnek a hagyományos orvosi egészségügyi előírásoknak.

Bámulatos az ahogy Dr. Budwig megállapította, hogy három hónap elteltével a páciensek, a rákos betegek javulni kezdtek, az általa alkalmazott étrend, a lenolaj és a túróból származó proteinek keverékének használatától. Bizonyos esetekben a tumor mérete is kisebb lett. Azoknak a betegeknek is segített, akiknek más orvosok már csak pár napos vagy hónapos élettartamot jósoltak. Egyértelműen, Dr. Budwig valamire nagyon rátapintott a rákkutatók világában!

Az egyik könyvében ezt írta: “Gyakran hazaviszek a kórházból nagyon súlyos vagy daganatos betegeket, akiknek állítólag már csak néhány óra vagy nap maradt hátra az életükből. Főleg ezek az emberek mutatnak nagyon jó és gyors eredményeket. A legelső dolog amit a beteg vagy a családtagjaik elmondanak az az, hogy ezek a személyek a kórházban egyedül nem tudták elvégezni szükségleteiket és száraz köhögéstől szenvedtek anélkül, hogy akármilyen tipusú nyálkás váladékot tudtak volna kiköhögni. Minden elzárult a szervezetükben. Nagy változást éreznek azonban, amikor hirtelen az elektronokban gazdagok aktív zsírok (a lenolaj és a házitúróból származó proteinek keverékének összetétele) újraindítják az életfunkciókat, és a beteg jobban érzi magát”.

Káros olajok

Étrendünkből gyakran hiányoznak a magasan telítetlen zsírsavakat tartalmazó ételek, és túl nagy mértékben viszünk be szervezetünkbe olajokat, melyek transzzsírokat vagy részlegesen hidrogénezett olajokat tartalmaznak. Most az élelmiszerboltokban kapható étolajakra vagy margarinokra gondolunk. A legtöbb olajkivonatot a kukoricából, napraforgóból, és más növényekből, szélsőséges hő-és vegyi kezeléssel állítják elő. Ezek nem természetes olajok, amelyek súlyos elváltozásokat okozhatnak a fogyasztóknál. Ezek az olajok bejutnak a sejthártyán keresztül és megsemmisítik az elektromos töltést. A töltés nélkül és az oxigén hiánya miatt, sejtjeink elkezdenek “fulladni”. Nem csoda, hogy Dr. Budwig megállapította, hogy a daganatos betegeknek gyakran láthatóan zöldes árnyalatú vérük volt, még mielőtt elkezdte volna az általa ajánlott protokoll kezelést. Ezenkívül ezek a transzzsírok felelősek a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásáért, mivel az inzulin egy igen nagy molekula, és nehezen halad át a sejtmembránon, amit az ember álltal létrehozott zsírok alkotnak.

Fegyelem

A siker és az eredmény elérése attól függ, hogy a beteg mennyire tartja be a protokoll által előírt kezelést. Azok a személyek akik követik az utasításokat, betartják az étrendet és az új életmódot, már 3 hónap után javulást érezhetnek. Azok a betegek, akiknek fájdalmaik vannak, még itt tartózkodásuk ideje alatt érezhetik a javulást – az első két hétben. Érezhetően jobb lesz az általános közérzete, hangulata, étvágya és az alvás időszaka is változik. Javulás a laboratóriumi eredményeknél is pl. a vércukorszintnél, már egy hónap elteltével kimutatható. Kigyógyulás mértéke 90 %.

Jelentekezzen be a vizsgálatra!

Tudja meg milyen állapotban van szervezete! A vizsgálat után elkezdheti a Budwig Protokoll által ajánlott kezelést.



Paket A
Paket B
Paket C
Badawi